2018. Október 23. Gyöngyi, Nemzeti ünnep nevenapja  
 
Keresés az oldalon
Főoldal Betegtájékoztató anyagok
Intézmény bemutatása
Debreceni Kardiológiai Napok
Oktatás
Partnereink
Képgaléria
Kardio Magazin
Kardiovaszkuláris Kutató Központ
Szívünk napja
Klinikai Fiziológiai Tanszék

Akadálymentes verzió

Bejelentkezés
Felhasználói név
Jelszó

Legfrissebb..

Az MKT 2018. évi Tudományos Kongresszusa


Díszdoktori előadás

Prof. Ger J.M. Stienen (the Netherlands) Debreceni Egyetem díszdoktori székfoglaló előadása:
“Skeletal and cardiac muscle activity in health and disease: a target in motion”


Partnerek


 



Magyar Nemzeti Szívalapítvány



Tisztelt Látogatóink! 

A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája (Klinika) az Auguszta főhercegnő fővédnöksége alatt 1914-ben átadott épületben (Auguszta Klinika) és az 1993-ban mellé épített szívsebészeti szárnyban működik. Maga a főépület 2008-ban Európai Uniós támogatás felhasználásával jelentősen megújult. Az eredetileg a tüdőbetegek ellátására épült szanatórium funkciója a több mint egy évszázad során számos alkalommal változott, a tüdőgyógyászat az I. sz. Klinikai Telepre került, az eredetileg önálló Kardiológiai és a Szívsebészeti Klinika 2007-ben történt egyesülésével alakult ki a jelenlegi struktúra.

A Klinika ellátási területe az Észak-Alföld és Észak-Magyarországként definiált régió, az ellátandó betegek száma a legmagasabb progresszivitási szinten meghaladja a 2 milliót. A szakmai profil a felnőtt kardiológia és felnőtt szívsebészet csak nem teljes spektrumát felöleli: a nem-invazív kardiológiát, az invazív, katéteres kardiológiai diagnosztikát és műtéteket a koronária, aritmia és szervi szív problémák kezelésére, a nyitott szívműtéteket és a minimál invazív szívsebészeti beavatkozásokat.

A kardiológia és a szívsebészet rohamos fejlődése újabb és újabb lehetőséget kínál a diagnosztikában és a terápiában. Célunk, hogy az új eljárásokat minél rövidebb időn belül meghonosítsuk, betegeink számára is elérhetővé tegyük.

Prof. Dr. Csanádi Zoltán
Intézetvezető



Kardio Magazin

<< előző oldal


  Irányelvek, protokollok, ajánlások

Mostanában - sajnos többnyire egy-egy szerencsétlenül végződött terápiás beavatkozás, műtét kapcsán - nem ritkán hallani a rádióban, olvasni az újságokban, hogy vajon minden a szakma szabályai, az érvényben levő protokollok szerint történt-e.


Mit is jelent ez, mik az ún. protokollok vagy más néven eljárási rendek? Az „irányelveket”, „útmutatókat” vagy a még szorosabb megkötéseket tartalmazó „protokollokat,” az érintett orvosi szakmák képviselői dolgozzák ki egy-egy betegségre vagy betegségcsoportra, hosszabb-rövidebb időre megszabva ezzel a helyes diagnosztikai sorrend és kezelés szabályait. Korunk találmányai-e ezek? Nem, csupán évezredes törekvések mai formái. Gondoljunk a nagy ókori, középkori orvosok, például Galenus, Maimonidesz és társaik ránk hagyott írásaira, amelyekben részletesen leírták mikor, kit és hogyan kell kezelni bizonyos tünetek esetén. Ezeket tanították az orvosi karokon, olykor még századok múltán is változatlan formában. Megfigyeléseik bár az időt többnyire kiállták, terápiás javaslataikról ez már kevésbé mondható el. „Modern” korunkban ugyanis mosolygunk vagy inkább megdöbbenünk olyan javaslatokon, mint Pitagorasz orvosi tétele (mert a polihisztorok korában ő sem csak matematikával foglalkozott), hogy „a nőknek szabadban kell szülniük, hogy be ne piszkítsák és tisztátalanná ne tegyék a lakást.” Ne törjünk azonban könnyen pálcát, elég ha a mai babonákra gondolunk, melyekkel a „természetes gyógymód” köntösébe álcázottan nap mint nap találkozhatunk. 

De visszatérve a ma orvosi ajánlásaihoz, amelyek bár bizonyos szempontból a múlt folytatásai, ám mégis többek, hiszen lehetőség szerint olyan bizonyítékokon alapulnak, amiket olykor több tízezer beteg, ún. kettős vak (tehát sem a vizsgáló, sem a beteg nem tudja, hogy a rendelkezésre álló készítmények közül melyiket kapja) kezelési eredményeiből nyernek. 

Általános gond az irányelvekkel, kezelési útmutatókkal azonban, hogy azokat rendszerint egynemű, szűk szakmai, szakértői csoport állítja össze, utalva akaratlanul is arra, hogy a kívülállók nem „szakértők”, tehát szempontjaik, kritikájuk nem olyan súlyú, amit feltétlenül meg kellene szívlelni. Ez azután károsan visszahat az irányelv széleskörű elfogadottságára, tehát éppen azt a célt nem éri el, amire létrehozták. Igazán elfogadott tehát csak olyan „Irányelv”, „Útmutató” lehet, amely minden érintett terület orvosának szempontjait megjeleníti vagyis a felhasználói oldal magáénak érezheti. A most megjelent és 27 szakmai kollégium állásfoglalását összegző 4. Magyar Antithrombotikus Irányelv, melynek apropóján írom ezeket a sorokat, ezt az elvet igyekezett követni, bevonva elkészítésébe nemcsak a véralvadással foglalkozó, hanem a „felhasználói oldalt”, a vérzékeny, alvadásgátló kezelésben részesülő, illetve fokozott trombózis veszélynek kitett betegeket ellátó többi szakembert is. 

A 4. Antithrombotikus Irányelv kitér a kockázati tényezőkre, a diagnózishoz jutás leggyorsabb módjára és az egyes veszélyeztetett csoportok trombózis védelmére csakúgy, mint a már kialakult tromboeombólia kezelésére és az ismételt trombózis megelőzésére. Természetesen az útmutatók sem birtokosai az abszolút igazságnak, ezért időről-időre frissítésre szorulnak, sőt el is lehet térni tőlük, de – és ez a legfontosabb – csak alapos ismeretükben, kellő módon indokolva és alátámasztva döntésünket, amelyben a legfőbb törvény, a beteg üdve kell, hogy vezessen. 

A közel száz oldalas mű túlnyomórésze természetesen a szakmának íródott és ez így is van jól. Mi azonban az a néhány gondolat, ami miatt érdemes vele ezen hasábokon is foglalkozni? Mi az, ami a „laikusoknak”, a „nagyközönségnek” szól? Íme a megszívlelendő „szabályok”: Ha valakinél magánál vagy vér szerinti rokonainál trombózis, ismétlődő vetélés fordult elő, jelentkezzen megfelelő (belgyógyász, hematológus) szakembernél, hogy az esetleges örökletes tényezőt kideríthesse. Ha valaki elmúlt 45-50 éves és váratlanul, „ok nélkül” trombózisa lépett fel, daganat irányú szűrése – kezelőorvosa közreműködésével és segítségével - elengedhetetlen. Ha trombózisra hajlamosító vagy azt ki is váltó körülmény (például tartós fekvés, nagy műtét, hosszú utazás stb.) körülmény lép fel valakinél, különösen, ha ismert örökletes hajlama is van, a veszély idejére alvadásgátló védelem (többnyire kismolekulatömegű heparin injekció a hasbőrbe) szükséges. 

A néhány gondolattal célunk az önnön sorsunkért érzett felelősségre való figyelemfelhívás volt, annak hangsúlyozása, hogy nemcsak az egészségügyi személyzet, de az ellátott betege joga és kötelessége(!) is egészségének minden területen való megvédése.

Pfliegler György dr.
Ritka Betegségek Tanszék
II. Sz. Belklinika,
Belgyógyászati Intézet

 










Hírlevél
Amennyiben szeretne felíratkozni a hírlevelünkre, kérjük adja meg a következő adataidat:
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Hírlevél-csoport:
Kérem írja be a képen látható karaktereket!


  Adatbázis-elérések
Információs pult
vissza az oldal tetejére
Copyright információk - Minden jog fenntartva - DEOEC Kardiológiai Intézet - © Copyright - 2003-2008.