| Akadálymentes verzió |
 |
| Az MKT 2019. évi Tudományos Kongresszusa |
|
| Díszdoktori előadás |
|
Prof. Ger J.M. Stienen (the Netherlands) Debreceni Egyetem díszdoktori székfoglaló előadása:
“Skeletal and cardiac muscle activity in health and disease: a target in motion” |
|
| Magyar Nemzeti Szívalapítvány |
|
|
Tisztelt Látogatóink!
A Debreceni Egyetem Klinikai Központ Kardiológiai és Szívsebészeti Klinikája (Klinika) az Auguszta főhercegnő fővédnöksége alatt 1914-ben átadott épületben (Auguszta Klinika) és az 1993-ban mellé épített szívsebészeti szárnyban működik. Maga a főépület 2008-ban Európai Uniós támogatás felhasználásával jelentősen megújult. Az eredetileg a tüdőbetegek ellátására épült szanatórium funkciója a több mint egy évszázad során számos alkalommal változott, a tüdőgyógyászat az I. sz. Klinikai Telepre került, az eredetileg önálló Kardiológiai és a Szívsebészeti Klinika 2007-ben történt egyesülésével alakult ki a jelenlegi struktúra.
A Klinika ellátási területe az Észak-Alföld és Észak-Magyarországként definiált régió, az ellátandó betegek száma a legmagasabb progresszivitási szinten meghaladja a 2 milliót. A szakmai profil a felnőtt kardiológia és felnőtt szívsebészet csak nem teljes spektrumát felöleli: a nem-invazív kardiológiát, az invazív, katéteres kardiológiai diagnosztikát és műtéteket a koronária, aritmia és szervi szív problémák kezelésére, a nyitott szívműtéteket és a minimál invazív szívsebészeti beavatkozásokat.
A kardiológia és a szívsebészet rohamos fejlődése újabb és újabb lehetőséget kínál a diagnosztikában és a terápiában. Célunk, hogy az új eljárásokat minél rövidebb időn belül meghonosítsuk, betegeink számára is elérhetővé tegyük.
Prof. Dr. Csanádi Zoltán
Intézetvezető |
|
<< előző oldal
|
Március idusán |
|
Vannak közhelyként ismételgetett állandó szófordulatok, amelyeket mindig előveszünk, ha „igényesebbnek”, „irodalmibbnak” akarunk látszani, s ezeket a csapdákat olykor a hivatásos tollforgatók sem tudják elkerülni, mint azt Gustave Flaubert és Hernádi Miklós „Közhelyszótár”-aiból régóta tudhatjuk. |
|
A „március idusa” kifejezés is ilyen, számtalanszor használt fordulat, amely azonban – egyedülálló módon –- a történelembe kétszer is bevonult, igaz közel kétezer esztendős különbséggel, ám azonos indíttatással: Iulius Caesar meggyilkolása Kr. e. 44-ben és az ezernyolcszáz kilencvenkét évvel később, Kr.u. 1848-ban, egy esős márciusi hétköznapon kirobbant tüntetés mögött ugyanis ugyanazon, a történelem során véglegesen soha meg nem állítható erő, az egyén és a közösség, félelmet, „ésszerűséget”, sőt az életösztönt is felülíró szabadságvágya állt.
1848. márciusa óta százhetven év telt el. Az akkori események óriási jelentősége és eleven emlékezetük igazán csak akkor érthető meg, ha ezt a négy-öt nemzedéknyi időt más korokba helyezzük. Például, ha az 1100 és 1270 közötti időszakra gondolunk, az átlagemberben csak homogén és gyér emlékképek villannak fel, pedig hát volt közben egy tatárjárás is...1848. márciusa azonban ma is eleven valónk...
A ’48-as forradalom és szabadságharc üzenete persze nem egy naphoz vagy néhány héthez köthető. A titkosrendőrök fejében, bizonyosan már évekkel a forradalom kitörését megelőzően veszélyként jelent meg annak lehetősége, árnyéka pedig tetten érhető a reformországgyűlések megvalósult vagy éppen elvetélt határozataiban éppúgy, mint az 1848 márciusát megelőző két hónap (az akkori, általános szóhasználat szerint Nagyboldogasszony és Böjtelő hava), jelentéktelen és látszólag nem kapcsolódó apró eseményeiben.
’48 elszánt hőseinek nagyszerűségét megérteni csak magunkba tekintve lehet. Mennék-e én kisgyermekes apaként a halálba? Kockáztatnám-e az életem/állásom „ezekért”? Sokezer hold/nagy vagyon örököseként, úgyis megvalósíthatom majd az általam elhatározott változtatásokat, tehát „óvatosan, kis lépésekkel” kell haladni, nem „ugrálni” – és persze közben „élni”. A példák számosak, a dilemma örök. Elég, ha emlékezetünkbe idézzük a közelmúlt védekezőnek induló, ám nem ritkán támadásba átmenő önmosdató mondatait: „jó, beléptem a Pártba, de csak azért, hogy belülről segíthessek. Ha nem én lettem volna a (főorvos, igazgató, bármilyen vezető), akkor sokkal rosszabb lett volna...” És így tovább.
1848 hősei nem így gondolkodtak. Nem méricskéltek, nem adtak feloldozást maguknak, tudván, hogy ez utóbbi amúgy sem az ő dolguk. Mentek, tettek, haltak...
Pfliegler György |
|
| |
|
|
|
