2018. Szeptember 23. Tekla nevenapja  
 
Keresés az oldalon
Főoldal Betegtájékoztató anyagok
Intézmény bemutatása
Debreceni Kardiológiai Napok
Oktatás
Partnereink
Képgaléria
Kardio Magazin
Kardiovaszkuláris Kutató Központ
Szívünk napja
Klinikai Fiziológiai Tanszék

Akadálymentes verzió

Bejelentkezés
Felhasználói név
Jelszó

Legfrissebb..

Az MKT 2018. évi Tudományos Kongresszusa


Díszdoktori előadás

Prof. Ger J.M. Stienen (the Netherlands) Debreceni Egyetem díszdoktori székfoglaló előadása:
“Skeletal and cardiac muscle activity in health and disease: a target in motion”


Partnerek


 



Magyar Nemzeti Szívalapítvány


  Kardio Magazin

<< előző oldal


  Karácsony – 2016

A hit, a vallás külső megnyilvánulásai, korunk felvilágosult, önérzetes és legfőképp „szabad” polgárai lévén, idejétmúltnak, sőt gyermetegnek tűntek számukra.


Járok én fitneszterembe, nem kell, hogy még a templomban is tornagyakorlatokat végezzek” – szellemeskedett egyszer egyikük, és, bár nem tette hozzá, arra gondolt, hogy ő ugyan le nem térdel senki és semmi előtt. Addigra nemcsak a „nyakas kálvinisták” unták a faragott képet, mint Ady Endre idején, de az alázat sem volt már trendi. A változás sok helyütt megmutatta arcát, így például a „szépkorúak” új időszámításában a vénasszonyok nyarának disszonánssá vált elnevezése helyett az „indián nyár” melengetett, amit azután Mindenszentekkor és Halottak Napján a „halloween” követett. Talán, Mikulás tartotta magát leginkább, igaz, olykor „mozgalmi” nevén, Télapónak álcázva. Karácsony külsőségeiben és lényegében is kezdett megváltozni, alig három héttel Szent Miklós napját követően, már nem az angyalok vagy Jézuska hozta az ajándékokat, hanem rénszarvasok húzta hintóján Santa Claus, noha az előbbiek kiszorítása – valljuk be – egy szentéletű püspöktől mégiscsak szokatlan eljárás. Ezek a gondolatok azonban sem őket, sem generációs társaikat nem izgatták, pláne nem gyötörték, és a „hogy van, hogy vagy?” kérdésére is, függetlenül a valóságtól, fújták a feleletet: „remekül”, sőt, „fi ne”, mert korunkban így megy ez, ahogy Kurt Vonnegut írta, s neki, aki túlélte Drezda elpusztítását, hihetünk.
Egy idő után azonban, hőseink különféle felfedezéseket tettek, mint például azt, hogy Villonnak és Faludynak mégiscsak igaza van, mert „az évek szállnak, mint a percek” és a teljes élethez nem elég a „partner”, az „élettárs”, a „barátom” vagy éppen a „párom”, hanem hitves kell. No és persze gyermek(ek).
Negyven felé már majd’ mindenki súlyos múltat cipel, amit aligha lehet esernyőként kívül hagyni, legyen a vágy a megállapodásra még oly erős és tiszta is. Ekkortájt, a vitaminok, nőgyógyászok, illetve mindenféle szűrések, hő- és egyéb mérések, pozíciók és beavatkozások sikertelensége először dühöt, majd kétségbeesést vált ki. Mindenki hibás (ez valahol igaz is), és senki (ez is igaz) Esetükben azonban megtörtént a csoda, sőt a Csoda. Már nem emlékszem, hogy spontán vagy segítséggel, de egy petesejt emlékezni kezdett és tudta a dolgát, csakúgy, mint a „kérője” és a gyermek, annak rendje, módja és szerencsére ideje szerint is, megszületett.
Az öröm határtalan volt, a már kissé rezignált nagyszülők (mindkét oldalon) mindennel elhalmozták az újszülöttet és kicsiny ágya mellett, amikor csak lehetett, hajolt, térdelt és gügyögött valaki. Az első hetek eufóriája után ocsúdás hozta a józanító gondolatokat is persze: szükség lesz bébiszitterre, annyit biztos nem maradhat(ok) otthon, sőt „meg is buggyannék” és így tovább. De hát, mint már tudjuk: így megy ez.
Tulajdonképpen teljesen véletlen volt, hogy az idő Karácsony előtt járt. Az apa és az anya nem sokat érzett a hangulatból, inkább idegesen számolgatta, hogy ki mindenkinek és „te jó Ég, mit?”, kellene venni, és hogyan oszoljanak meg az örömszülők közt, hogy sértődés ne legyen. Az áruházi tömegbe természetesen nem akarták a kicsit magukkal vinni, szerencsére az addigra már megszervezett „néni” kéznél volt, így otthon hagyhatták. Férj és feleség kettesben indultak útnak, a fényes, karácsonyi vásári sokadalomban. Már majdnem mindent megvettek, amikor meglátták az ajtót, a sátrak mögött. Beléptek. A mély csendben az égő és fogyó gyertyák arra emlékeztettek halvány fénytáncukkal és alig hallható sercenéseikkel, hogy még az ő néhány perces életük sem múlik el hangtalanul és nyomtalanul. A bejárat után nem sokkal megpillantották a jászolt és a pásztorokat.
Először bizonytalanul, mintegy véletlen ütközésnek álcázva, majd tudatosan megfogták egymás kezét, amit már sok éve nem tettek meg. Ránéztek a Kisdedre, aki esetlen, falusi faragvány képében, ám mégis valóságosan igazolta az ima állítását: „... és Emberré lett”. Ekkor megértették a krepp-papír girlandok, a törékeny és giccses karácsonyfadíszek, a bejgli és halászlé és minden tárgyiasult és szellemi üzenet mögött, Karácsony igazi lényegét. Lassan, egymás előtt is szégyellve, sőt, kicsit el is fordulva, térdre ereszkedtek és – életükben először – adtak hálát a Kisdednek, a kisdedért, aki otthon várja őket.

Pfliegler György

 










Hírlevél
Amennyiben szeretne felíratkozni a hírlevelünkre, kérjük adja meg a következő adataidat:
Az Ön neve:
Az Ön e-mail címe:
Hírlevél-csoport:
Kérem írja be a képen látható karaktereket!


  Adatbázis-elérések
Információs pult
vissza az oldal tetejére
Copyright információk - Minden jog fenntartva - DEOEC Kardiológiai Intézet - © Copyright - 2003-2008.